Oly sokszor ragaszkodunk színes álmokhoz. Szorosan magunkhoz öleljük, hogy némi menedéket nyújtsanak a való világban. Dédelgetjük, a fantáziánkkal mindenféle kellemes tulajdonsággal ruházzuk fel. Jó ide menekülni néha. Hinni valaki szerelmében, barátságában, gyengédségében. Ám az illúziók szappanbuborék módjára szertefoszlanak, és nem marad helyettük semmi. Miért kell hogy így legyen? Mindannyian vágyunk a szépre, jóra kellemesre. Csak nézzünk körül a környezetünkbe. Hát nem erre vágyik mindenki? Tegyük meg az első lépést! Vegyük körük szeretettel hozzátartozóinkat, kedvesünket, barátunkat.  Lehet, hogy először meglepetten fogadja. Vagy nem is tudja viszonozni, de erre vágyik.