Munkáról és inspirációról - interju a Veszprém megyei Napló online
A pápai származású Bolla Katalin elég későn kezdte el gyakorolni a festészetet, de örökös kíváncsisága, nyughatatlansága, és a művészetek iránti elköteleződése hajtotta előre.
Munkáiról, és inspirációiról beszélgettünk
Már negyvenöt éves voltál, amikor komolyabban elkezdtél érdeklődni a festészet iránt. Szívesen vágtál bele új ismeretek megszerzésébe?
Ez olyan érzés, mikor feszít belül valami, de visszatartod, mert nem akarod, hogy a környezeted furcsán nézzen rád. Egy őszinte bátorításra mégis belevágsz. Aztán a bátorítás folytatódik. Horváth Lajos festőművész által vezetett alkotókörbe jelentkeztem Pápán. Lajos bácsi igazi példakép. Tőle tanultam meg a legfontosabb szabályt: a művészethez, csak nagyon nagy alázattal szabad közelíteni.
A festményeid többféleképpen értelmezhetőek. Hosszasan el kell időzni egy-egy előtt, hiszen rengeteg gondolat eszünkbe jut róla. Honnan meríted a témákat?
Ez tényleg egy érdekes egyveleg. Részben a gyerekkoromból hozott józan ész és természetközeli élet. Később dolgoztam néhány évet a médiában. Újságírás, reklám, kommunikáció. Majd ezt követte a festés, nagyrészt autodidakta módon. Ez a hármas pillér épül be a múltból.
2015-ben Veszprémbe költöztem. A jelenlegi párom Domschitz Mátyás rengeteg érdekes olvasnivalóval lát el, és rendszeresek köztünk a mély gondolatokat feszegető eszmecserék is. Jó néha megállítani a mókuskereket, és elgondolkodni. Az élet minden területén tanulunk, és tapasztalunk, mint bárki más. Ezek jelennek meg a munkáimban.
Ennek a stílusnak, amit elmondásod szerint képviselsz, nem sok követője van Magyarországon. Mi is ez a stílus?
Úgy hívják, hogy mágikus realizmus. Realista elemekkel megfogalmazott mondanivaló kicsit másképp. Nem volt ez tudatos választás. Én csak festettem, a párom ismerte fel. Az irodalomban és a fotóművészetben már nagy hagyománya van, és igen népszerű tendencia. A magyar irodalomban a legismertebb képviselője Lázár Ervin.
Ha nem is tudatosan, de örülök, hogy itt kötöttem ki. Azt vettem észre, hogy látszólag az emberek elpártoltak a művészettől, elsősorban a festészettől. A valóság viszont pont fordítva van. A festészet nem veszi figyelembe az embert. Pedig ha a művészet kommunikáció, akkor először meg kell érteni azt, akihez szólok – az embert.
Bolla Katalin festményei megragadják az olvasó figyelmét. Fotó: Horváth Virág
Te érted?
Azt hiszem igen. Ez a visszajelzésekből derül ki. A nézők nem azt mondják, hogy „ de szép”, hanem azt, hogy valami megfogja őket, megérinti. Márpedig ez csak akkor következik be, ha értjük egymást. Hatást gyakorlunk egymásra, ezzel hozzáteszünk valamit egymás életéhez. Azt gondolom, ehhez kell a művészi alázat, amit Lajos bácsitól tanultam.
A munkásságodnak még az elején tartasz, hiszen csak néhány alkotó év áll mögötted. Hogy tervezed a továbbiakat? Mi a végső cél, amit el szeretnél érni?
A szélesebb körű bemutatkozásra törekszem. De végső célt nem tudok megfogalmazni, hiszen folyton változik minden. Folyamatosan fejlődni kell. Ebben nincs megállás, nincs végpont. Ám lényeges hogy a folyamatos változásban mégis megőrizzem önmagamat. Ezt a filozófiát közvetítem a néző felé. Az alapvető emberi értékek ugyanazok, csak a színtér változik.
